Prologus

Feladom...

Eljött az a nap, hogy belefáradtam abba, hogy eltüntessem az amnéziámat. Bele kelet törődnöm abba, hogy a múlt emlékei teljesen kitörlődtek. Talán jobb is?! Nem tudom. Egy hangos sóhaj hagyta el a számat majd a szobában levő barátomra néztem. Vajon rá miért emlékszek?!  Őt miért nem felejtettem el? 

-Minden oké? - kapta rám a tekintetét. Bólintottam majd felültem. - Mióta fekszek idebent??- kíváncsiskodtam. - Asszem egy hónapja. - rám mosolygót. -És mióta is vagyok magamnál?- pislogtam sűrűnk Seokra. Sóhajtott és gondolkodóba eset. - Ha jól tudom akkor két hete.!- elkezdtem gondolkodni. -Akkor az azt jelenti, hogy lassan haza kell engedniük.! Ugye?- néztem rá bizakodva. Bólintott. - Csak az a baj, hogy nem tudom hol lakok.- vakartam meg tarkómat. Seok meg felnevetett. - Milyen jó, hogy vagyok neked! - e mondata után én is vele nevettem. Tényleg jó, hogy itt van.

Nevetésünket az ajtó nyilasa zavarta meg. A nővérke lepet be rajta. - Meghoztam az ebedet!- mosolygót és letette  a kis asztalra a tálcmeg semmit. -Köszönöm!- mosolyogtam majd a nővér sarkon fordult és elment. Seok segített kimászni az ágyból és leülni is segített. A járás még mindig nehezemre esett. Ő is leült mellem majd kinyitotta először a levest utána a másodiknak a dobozát. -Meg gőzölög!- vigyorodtam el. - Igen. Szóval állj neki szépen enni.-nevetett. Ahogy mondta neki is álltam belapátolni. Majd meghallottam hasa korgását. Felé fordultam és egy adag levest a szájába raktam. Elnevettem magam tekinteten. - Te neked is enned kell!-nevettem. Kihúztam a kanalat szájából majd közelebb ültem hozzá, hogy könnyebben tudjam etetni. Egy hirtelen mozdulattal lábaimat ölébe kapta, tenyerei pedig combomon pihent. így eléggé kényelmesen a közelébe tudtam kerülni. Tuti, hogy elvörösödtem ahgr! - Csak nem zavarban vagy?- nevetett én meg óvatosan vállba boxoltam majd vele nevettem. 

Miután megettük a finomnak mondható kórházi kaját én ledőltem pihenni. Seok meg elment levegőzni.

*

Mikor felkeltem Seok sehol sem volt. Szomorúan sóhajtottam majd óvatosan kimásztam az ágyból és elmentem fürdeni. Miután kész lettem felöltöztem és elmentem a tükörhöz. Esküszöm meg a színem is jobb lett. Mar-mar kikívánkoztam a kórházból. Igaz itt se volt rossz de nem élnem le az életemet itt. Megfogtam a mankóm (ami mellékesen azért volt, hogy segítség nélkül is tudjak közlekedni.) és kimentem a kórteremből bezártam az ajtóm szóltam az egyik nővérnek és a lifthez mentem. Egyszer csak kinyílt a lift ajtaja. Időm sem volt arrébb állni. Mire észbe kaptam seggre huppantam. Felszisszentem mire a magas srác visszafordult és ijedten felsegített. - Jól vagy??- nézte meredten tekintetemet. - Igen csak fáj a popsim.- nevettem fel. Láttam ahogy egy hatalmas kő esett le szívéről. - Ha nem haragszol sietek.- rám mosolygott és már el is tűnt. Lesöpörtem a seggem majd beszálltam a liftbe és lementem a földszintre. Kimentem az ajtón és megláttam Seokot. Könyökét a korláton pihentette és tenyerébe bámult. 

Oda álltam mellé. -Mi a baj??- Ránéztem majd lenéztem a korlát mögé. Ijedten rám kapta tekintetét. -Hogy kerülsz te ide?- döbbentség tükröződött tekintetében. - Lejöttem levegőzni. Igazából nem is számítottam rád.- mosolyodtam el. láttam, hogy megkönnyebbült. - Hogy, hogy még nem mentél haza? Azt hittem, hogy az első adandó alkalommal lelépsz. - nevetek. - Ilyennek ismersz?- rám nézet szomorúan. Megráztam a fejem.- Na látod.- nevetett és átfogta derekamat. - Nincs kedved sétálni?- nyögtem oda. -Tudod már nagyon unom a fekvést. - Nevettem fel. - De miért is ne!- egy enyhe görbület húzódott ajkára. - Tedd a kezed a nyakamra!- nem tudtam, hogy mire is készül de belementem. kezeimet nyaka köré kulcsoltam. Hirtelen felkapott és levitt a lépcsőn. -Jézus de erős vagy!-nevettem mikor letett. Összekulcsolta ujjainkat majd elnevette magát. - Ezt bóknak veszem.- nevetett és egy gyenge puszit nyomott az arcomra. Kirázott tőle a hideg.(Persze jó értelembe!)

Besétáltunk egy ilyen park szerű udvarba.- Örülök, hogy itt vagy velem.!- szakítottam meg a néma csendet. Félve ránéztem és láttam ahogy elmosolyodik, majd felém fordult. -Máshol nem is szeretnék lenni.!-mosolygott és közelebb lépet hozzám. Gyönyörű sötétbarna íriszeibe néztem. Mindkét keze derekamra csúszott. Kezemet nyaka köré kulcsoltam. Szememet lehunytam és vártam, hogy meg tőrtényen.

Puha ajkait enyémen éreztem. Elkezdte ízlelgetni ajkaimat. Egy óvatos mozdulattal én is becsatlakoztam. Éreztem ahogy elmosolyodik. Én alsó ajkat vettem birtokba míg ő a felső ajkammal játszott. Csókja olyan volt mint a méz.

Egyszer csak elvaltunk egymástól. Ott álltunk egymás előtt szótlanul. Nem akartam vagyis nem tudtam mit mondani. Nem is bántam annyira. Hisz kaptam egy bónusz puszit.

- Mennyünk vissza!-mosolygott én csak bólintottam és vissza mentünk a kórteremebe.

Felültem az ágyamra törökülésbe majd ő is oda ült mellem.-Melyik fagyi a kedvenced??- nézett rám. - A Kókuszos a csokis a zöld almás és a narancsos!-nevettem.-Várj feljegyzetelem.-nevetett és elővette a telefonját. -Tedd el!-nevettem. Ő eltette. Bekopogtak majd egy orvos jött be. -Jó estet.!- mosolygott. -Jó estét Doktor úr.- mondtuk kórusba. Tudtam jól, hogy az esti vizsgalat miatt jött be az orvos.

-Jól van. Úgy néz ki, hogy holnap már hazamehet Ms.Song!- mosolygott az orvos. Majd sarkon fordult és kiment. Seokra néztem. - Viiiiiii hallottad???- pattantam fel és nyakába ugrottam ő elkapott és pici csókokkal halmoztam el szájat. Ujjaimmal hajába túrtam és elkezdtem falni felső ajkait. Éreztem ahogy ő is belelendül.

Csók csatánkat az ajtó nyekergése zavarta meg. Mindketten oda néztünk, Közbe Seok óvatosan letett a földre. - Elnézést a zavarásért. Én csak a vacsorát hoztam! - motyogott a nővérke.-Semmi baj nem zavart meg semmit.- mosolyogtam rá, azután pedig ő kiment.-Gyere együnk!- vigyorodtam el és oda ültünk a kis asztalhoz.

Most ő etettet engem.

Mar lefürödtem. Seok haza ment így unalmas volt az este hátra levő része. Semmihez nem volt kedvem. Így hát lefeküdtem aludni.

*

Korra reggel Seok keltett ami nagyon jó volt. Elmentem rendbe hoztam magam majd az orvosok meg megvizsgáltak. Azután közölték, hogy haza mehetek. - Mi lenne ha elvinnélek fagyizni?- vigyorgott rám.- Az jó lenne!- mosolyodtam el. Felkapta a sport táskámat és kézen fogva hagytuk el a kórház területét. Be ültünk a kocsiba majd egyenesen egy fagyizó felé mentünk.

 A csendet az autó rádiója törte meg. Hiába voltunk olyan jobba meg se tudtunk miről beszélgetni. Megállt az út szélén lévő parkolóba. kiszállt majd át jött és kinyitotta nekem is az ajtót.

Fagyizás után egyből mentünk hozzám. Ahogy Seok felhajtott egy kocsi feljárón tudtam, hogy megjöttünk.

- Megjöttünk.!- szólt Seok majd kiszállt a kocsiból. -Szóval itt laksz?- szálltam ki utána és a nagy házat nézte. -Nem!- nevetett.- Ez a te házad!- Rá néztem ilyen "na ne szórakozz velem" fejjel. - És mit fogok én itt egyedül csinálni???- kétségbe eseten néztem rá. Majd ő hangosan felnevetett.- Na meg a másik fontos kérdés. Miből tartom el magam és a házat????- sóhajtottam kétségbe eseten. - Munkát tudok szerezni. Elég jól fizetnek.-Nevet. Egy megkönnyebbülő sóhaj hagyja el a számat.- Oké! Hát akkor én megyek. Meg ismerkedek a házzal!-nyomok egy puszit az arcara elveszem a cuccaim és bemegyek.

Hosszú napom volt és mar elég későre járt. Elmentem letusolni majd a szobámba mentem.(Azt hiszem, hogy az én szobám volt. Mivel csak is az én méretemben voltak ott ruhák és hát volt egy két poszter is a falon.)

Eszembe jutott az a srác is aki nekem jött a kórházba. Végül álomba merültem.